1.0Annie Zoe Whitehttps://anniezoewhite.cafeblog.huAnnie Whitehttps://anniezoewhite.cafeblog.hu/author/annie_white/<p>Nah... óvodás korom óta "tudtam", mi akarok lenni, ha nagy leszek. Próbáltak lebeszélni, nem nőnek való az! nem sikerült. 5. éve azt is tanulom. Utolsó év, 3 hét múlva ballagás. A fejemből bámulok ki napok óta és arra jöttem rá, nem vagyunk megtanítva a veszteségek kezelésére. Ha nem is kézzel fogható veszteség, de pszichés szintem szerintem az is, annak ellenére, hogy idő közben kiégtem. </p> <p>Egymás közt 'átok-nak' szoktuk hívni a kart... Egykor nem értettem, mikor frissen érettségizettként egy végzőssel beszéltem: a mélységes unalmat, kínt, elgyötörtséget a szemében.</p> <p>Velem madarat lehetett volna fogatni! Az első félév életem legszebb időszaka volt! Ott, ahol és azt amit akarok, új, egy érdeklődéskörű barátok, a nagy Budapest, függetlenség, és még évekre a vége! Az első hónapok a legcsajosabb időszak volt az életemben, csavargás, programok, házibulik, aztán a megrendíthetetlennek hitt barátságokat meglazították a kezdődő párkapcsolatok... Aztán az első vizsgaidőszak éket vert mindenbe és minden közé. </p> <p>Onnantól kezdve gurult el a gyógyszer, fel a kilók, le az évfolyamlétszám, fel a nyugtató-függő sulitársak száma, le a lelkesedés. Határozott tervem volt, hol akarok, s mivel foglalkozni, hogy végzés után betanulok az Egyetemen, és onnan tovább valahová... Aztán az élet(=Egyetem) tüntette el az önbecsülést, tett apatikussá, érzéketlenné. Kemény szakma lesz ez, és erre nem győztek felkészíteni... Nemcsak fárasztó, de undorító, kihasználó és végül semmit nem adó a képzés. Mint jó rezsimhez mérten, a felsővezetés kirakat emberekkel ültette tele a tanszékeket. Akinek volt esze, lelépett és máshol kezdett dolgozni. Elmentek, akikre felnéztem, akik maradtak, túlterhelve húzták a rabigát tovább. Ez volt lassan 2 éve. És azóta sem tudom, mit akarok. Azt hittem, engem semmi nem törhet meg... </p> <p>Én mindig céltudatos voltam, mindig törekvő, akaratos, és amíg megvolt a célom, a Sors(Isten álruhában?) is mindent, de mindent a kezem alá játszott! Aztán az utóbbi 2 év pedig szellem-állapotban telt. Telik. Céltalan és fáradt vagyok. Fáradt a rengeteg apró faszság miatt, ami az Egyetem miatt hetente egyszer-kétszer adódik. Ellehetetlenítenek mindent, olyan ostoba rendszer és szabályozás van, mint ami ma a politikai szférában is uralkodik. Minden, ami külcsíny, és jól mutat a címlapon, de hallgatóként neked kuss a neved, dolgozz ingyen, mert ez feltétel. A képzés tárgyi feltételei minősíthetetlenek, elavult, vagy akár veszélyes. És a gyakorlatiasság olyan fokú hiánya... Ami ma Nyugat-Európában elképzelhetetlen. De végül is mi még ( sajnos) Balkán vagyunk.</p> <p>Szóval na. Jó volt, most meg nem az. Elvesztem útközben. Testileg-lelkileg torzultam, elzárkózok és kimerültem. Ha pedig végeztem, kénytelen leszek innen elmenni. Nem azért küzdi magát át az ember az ország egyik legnehezebb természettudományos egyetemén, hogy a végén 90-120 e. forintból éhen haljon.</p> <p>Elvették a jövendő munkám öröméből adódó erőt. Én pedig elvesztem. Hol találom majd meg újra önmagam?!</p> <p style="text-align: right"><a href="https://anniezoewhite.cafeblog.hu/files/2015/04/Girl-road-BW-300x205.jpg"><img class="alignnone size-medium wp-image-36" src="https://anniezoewhite.cafeblog.hu/files/2015/04/Girl-road-BW-300x205-300x205.jpg" alt="" width="300" height="205" /></a></p>rich